ÚJ SZÉKHELYRE KÖLTÖZTÜNK

Kedves partnereink!

Cégünk 2017 október 1-től új székhelyen folytatja működését.

Új címünk: 1037 Budapest, Kunigunda útja 58.

Egyéb elérhetőségeink változatlanok.

Évek óta húzódó döntést hoztunk meg az idén év elején. A 13 éve székhelyként működő Nimród u. 3. sz. alatti római parti villa egyre szűkebbé vált számunkra, és már akadályozta cégünk fejlődését. Bár az évek során igazán szívünkhöz nőtt a hatalmas platánok és gesztenyefák által körülvett, több mint 500 m2-es patinás épület, tudtuk, hogy előbb-utóbb el kell költöznünk ebből kellemes, nyugodt, madárcsicsergéses környezetből.

A  döntés meghozatalát lelki kötődésünkön kívül az a körülmény is késleltette, hogy nehéz volt olyan ingatlant találni, ami a funkcionálisan jobban szolgálja a cég fejlődését, és emellett szép, rendezett környezetben van. Ráadásul nem szerettük volna elhagyni a III. kerületet.

Végül az egyik kollégánk hozta a hírt: A III. kerület gyorsan fejlődő ipari övezetében, a Kunigunda útján kiadó egy kiváló adottságokkal rendelkező önálló, az igényeink szerint kialakítható iroda szint, és magas raktár terület, zárt parkolóval, ahol nem csak a Pentolt saját 30 gépjárműve és a hozzánk érkező vendégek autói férnek el, de kényelmesen beállhatnak az áruszállító teherautók is.

Ráadásul a nagynevű Wanzl Magyarország Kft. lakja a földszinti irodákat, és a raktár terület másik részét, Anyavállalata, a német Wanzl GmbH. világszerte piavezető a kis és nagy üzletekben, hipermarketekben használt bevásárló kocsik és prémium kategóriás polcrendszerek területén, így részben ugyanazoknak az ügyfeleknek kínálunk megoldást a saját szakterületünkön, mint ők.

A múlt:

A jövő:

This post is also available in: angol